Felnőtt pszichológiai tanácsadás
Ahol a „székhelyen, tagintézményben, telephelyen” megjelölést alkalmazza, azon érteni kell az intézmény székhelyét és valamennyi telephelyét, függetlenül attól, hogy a székhelyen, illetve a telephelyen hány épület van. Ha az építésügyi jogszabályokban előírt szakmai követelmények a mellékletben meghatározottaknál szigorúbb követelményeket állapítanak meg, új intézmény létesítésénél azt kell figyelembe venni. Főbb differenciáldiagnosztikai szempontok az egyéb pszichés fejlődési zavar (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavar) megállapításához. G) az Intézmény körbélyegzőjének, tagintézmény által kiadmányozott irat esetében a tagintézmény körbélyegzőjének lenyomatát.
A pszichodiagnosztikai munka, egyéni és csoportos pszichológiai gondozás mellett beilleszkedési-tanulási-magatartási (BTM) nehézség szakértői vizsgálatokat és iskolaérettségi vizsgálatokat végzek. A folyamatos figyelemmel kísérés ideje alatt a gyermek, tanuló a lakóhelye szerinti vagy a választott óvodában, illetve általános iskolában a többi gyermekkel, tanulóval együtt vesz részt az óvodai nevelésben, iskolai nevelésben-oktatásban. A folyamatos figyelemmel kísérés a pedagógiai, illetve a pszichológiai vizsgálatot követő hónapban indul, és ha az adott nevelési év, tanév végéig még legalább hét hónap hátravan, a tanév végéig, ha kevesebb, mint hét hónap van hátra, a vizsgálatot követő nevelési év, tanév feléig tart. A folyamatos figyelemmel kísérés ideje alatt a gyermek vizsgálatát a statisztikai adatszolgáltatás során is lezáratlan vizsgálatként kell nyilvántartani. A szakértői bizottság a sajátos nevelési igényű, és a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekeket, tanulókat e rendeletben meghatározott időközönként hivatalból felülvizsgálja.
Pszichológusi diplomámat 2006-ban szereztem a Debreceni Egyetemen, majd 2010-ben szakvizsgáztam klinikai szakpszichológusként. Felsőfokú tanulmányaimat a Pécsi Tudomány Egyetem Pszichológiai Intézetében folytattam, ahol okleveles pszichológus diplomát szereztem. Elvégeztem a Magyar Videotréning Egyesület által szervezett videotréning alapkurzust a Bagdy Emőke által vezetett „Pszichofitnesz” pedagógiai továbbképzést. A játékfüggőség egyre nagyobb problémát jelent, de megfelelő segítséggel kezelhető. A pszichológusok kulcsszerepet játszanak a felismerésben és a terápiában, míg a család és a barátok támogatása elengedhetetlen a gyógyuláshoz.
Szeretn�nk m�g mindezek mellett pszichol�giai ismereteket is terjeszteni, hozz�f�rhet�v� tenni mindenki sz�m�ra. Pszichológus, szexuálpszichológiai szakpszichológus jelölt, gyászcsoport vezető. Nagyon köszönjük, hogy ezen a fórumon, külföldön élő magyarokként is kaphattunk minőségi segítséget. Amikor bejelentkeztünk párterápiára nem volt biztos, hogy túléli a kapcsolatunk ezt a krízist, de a pszichológusunk segítségével nagyon sokat fejlődtünk és most már örülünk annak, hogy végigmentünk ezen a nem könnyű, de új, pozitív lehetőségekkel teli úton.
Éppen egy ilyen 3 órás “beszélgetés”, -ahol alig szólaltam meg- ébresztett rá arra, hogy ez (a meghallgatás) mennyire segíti a beszélőt. Ezért lettem pszichológus hallgató, hogy megtanuljak minél jobban úgy meghallgatni, -és esetenként kérdezni,- hogy a kliens megtalálhassa a számára legmegfelelőbb kiutat abból a gubancos helyzetből, amiben van. Hiszem, hogy a legjobb megoldás bennünk van, és ha van elég támogatás mögöttünk, elő is tudjuk hívni, és meg is tudjuk valósítani azt. Leginkább az önismeret fejlesztés, életvezetési elakadások, krízisek, szorongások és stressz-tünetek kapcsán tudok hatékonyan segíteni a hozzám fordulóknak. Hiszek abban, hogy minden nehézséggel küzdő családban ott van a változás lehetősége. Volt szerencsém megtapasztalni amint a családtagok közösen, egymást támogatva kezükbe tudták venni életük irányítását.
2017 óta iskolapszichológusként dolgozom Vácon egy általános iskolában és két gimnáziumban, így sok tapasztalatom van kamaszokkal. Várom azon családok megkeresését, akik gyermekük viselkedésében, a családi életben tapasztalnak nehézségeket és nyitottak a közös gondolkodásra, együttes munkára a fejlődés érdekében. A gyerekeknek való segítségnyújtás mindennapi gyakorlata sok örömet adott, és ad a mai napig. Nem hiszek a dobozos megoldásokban, fontosnak tartom, hogy megtaláljam minden kliensnél azt a módszert és megközelítést, ami számára igazán segít. Éppen ezért egyetemi tanulmányaim mellett mindig is fontosnak tartottam, hogy további képzéseken való részvétellel szélesítsem szakmai tudásomat és eszköztáramat. Főképp imaginációs és relaxációs technikákkal dolgozom, de nagy hangsúlyt fektetek a pszichoedukációra, hogy segítsem a hozzám fordulókat abban, hogy tudatosítsák a bennük zajló folyamatokat és miérteket.
Segíthet a probléma felvállalásában, a kezelés iránti motiváció kialakításában, megelőzésében, az életmódváltással kapcsoltban, a függőséggel kapcsolatos ok-okozati problémák feltárásában, megoldásában. Pszichológus diplomámat a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus képzettségemet pedig a Semmelweis Egyetemen szereztem. Jelenleg a Magyar Komplex Pszichoterápiás Egyesület keretei között képződöm tovább és itt végeztem el a katathym imaginatív pszichoterápiás (KIP) képzést is.
Tanulmányaim alatt hosszabb időt töltöttem Magyarországon és Törökországban is, így sok tapasztalatot szereztem különböző kultúrákban, és ennek köszönhetően magyarul és törökül is tudok pszichológiai tanácsadást nyújtani. Posztgraduális tanulmányaimat a Pécsi Tudományegyetemen folytatom, ahol Gyermek és ifjúsági klinikai szakpszichológus szakképzésben veszek részt 2020 óta.Integratív szemléletben dolgozom gyermekekkel, serdülőkkel és fiatal felnőttekkel folyamatos szupervízió mellett. Serdülő és gyermekterápia mellett fontosnak tartom a szülőkkel való együttműködést és a közös munkát, ezért rendszeresen tartok szülő konzultációkat 15 éves korig, 15 év kor felett a serdülők is részt vehetnek a konzultációk során. Szükségességéről a vizsgáló csoport véleményének figyelembevételével a bizottságvezető dönt. Felsőfokú tanulmányaimat az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végeztem, ahol 2020-ban okleveles pszichológus diplomát szereztem.
Online terápia, online pszichológiai tanácsadás
A relaxációs technikák közül az autogén tréninget alkalmazom, elsősorban pszichoszomatikus tünetek megjelenésekor. Okleveles pszichológus vagyok, jelenleg a PTE felnőtt klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus szakképzését végzem, valamint képzésben lévő csoportanalitikus vagyok a Csoportanalitikus Kiképző Társaságnál. 10 éve vagyok jelen a segítői szakmában, serdülőkkel és felnőttekkel foglalkoztam.
A tesztek felvételekor is mindig törekedtem arra, hogy olyan pszichológusi attitűddel dolgozzak, amelyben elsődleges a felmerült tanulási és magatartási problémák mögött meghúzódó okok megtalálása. Ha az intézmény telephelye nevelési, nevelési-oktatási intézményben van, a felnőttek részére kialakított helyiségek, a felnőttek munkavégzéséhez szükséges eszközök, a pedagógiai szakszolgálat feladatainak ellátásához igénybe vehetők. Amennyiben a második vizsgálati időpontban sem jelenik meg a szülő gyermekével, – a gyermek, tanuló érdekében – a szakértői bizottság vezetője közigazgatási hatósági eljárás megindítását kezdeményezi a gyermek lakóhelye, tartózkodási helye szerint illetékes tankerületi központnál. (4) A kérelmező vizsgálati kérelmét el kell utasítani, ha a kérelmező által benyújtott orvosi és pedagógiai dokumentumokból, az előzmények feltárásából és elemzéséből megállapítható, hogy a sajátos nevelési igény, fogyatékosság nem áll fenn. (2) A fejlesztő foglalkozás a szakértői bizottság szakértői véleményében meghatározottak szerint lehet egyéni vagy csoportos foglalkozás.
Azok, akik szoronganak, depressziósak vagy alacsony az önértékelésük, különösen hajlamosak lehetnek a játékfüggőségre.
Pszichológus, képzésben lévő komplex integratív gyermekterapeuta
- A családi és baráti támogatás kulcsfontosságú a felépülés során, mivel a játékfüggők gyakran érzik magukat elszigetelve és félnek a társadalmi elutasítástól.
- Tanulmányaim alatt az ELTE Életvezetési Tanácsadójában dolgoztam hallgatókkal, később pedig a váci Szociális Szolgáltatások Házában az egyéni esetek mellett csoportos foglalkozásokat is tartottam a Lelki Egészségnapon, valamint a Baba-mama klubon.
- A pszichológiai tanácsadás olyan terápiás segítség, amelyet pszichológus szakember professzionális szakértelemmel végez.
A Magyar Szimbólum Terápiás Egyesületnél autogén tréninget, illetve várandós, valamint gyermek relaxációs képzést végeztem el, sajátítottam el. Az egyetem után a Magyar Tudományos Akadémián, tudományos segédmunkatársként dolgoztam, itt elsősorban baba-mama, illetve serdülő kutatásokban vettem részt. Mindig fontosnak tartottam a szakmai fejlődést, ezért terápiás eszköztáramat különféle módszerspecifikus képzéseken folyamatosan bővítem. Alapvetően családterápiás szemlélettel dolgozom, ugyanakkor a kognitív és viselkedésterápia elemeit is felhasználom munkám során.
Úgy gondolom, egy szakmát sosem lehet „teljesen” megtanulni, mindig van hova fejlődni, mindig van lehetőség új ismeretek, módszerek elsajátítására. Módszertani eszköztáramat ezért időről időre továbbképzéseken bővítem, illetve munkámat rendszeres szupervízió mellett végzem, így biztosítva klienseim számára a minőségi szakmai hozzáállást. Elsődleges, talán legfontosabb feladat a probléma súlyosságának beazonosítása, és a megfelelő szakjellegű megoldásokról való tájékoztatás, melyek ismeretében a kliens maga dönthet, hogy milyen megoldást választ.
Pszichológus alapvégzettségemet a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szereztem fejlődés- és gyermekpszichológus szakirányon. Jelenleg magánrendelés kereti között dolgozom Budapest belvárosában, gyermekekkel és felnőttekkel egyaránt, továbbá az egyik budai Pedagógiai Szakszolgálatban, a nevelési tanácsadás keretében támogatom a hozzám forduló családokat. Korábban az addiktológia területén dolgoztam pszichológusként, így gyakorlatot szereztem nehéz sorsú serdülők és családjaik életvezetésének segítésében. A beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség, vagy a sajátos nevelési igény megállapítása vagy kizárása. A gyermek folyamatos figyelemmel kísérése a gyermeket nevelő, a tanulót nevelő, oktató intézményben történik előzetesen egyeztetett időpontban, az e rendeletben meghatározott módon. A vizsgálatvezető tájékoztatja az intézmény (fő)igazgatóját, majd az érintett pedagógusokat a jogi- és szakmai szabályokról, a pedagógiai teendőkről.
Iskolai és munkahelyi támogatás
Pszichiátriai kezelés súlyos esetekbenHa a játékfüggőség súlyos mentális problémákkal, például depresszióval vagy szorongásos zavarral párosul, a pszichológus pszichiáterhez irányíthatja a pácienst. Ilyen esetekben gyógyszeres kezelés is szükséges lehet a szorongás vagy depresszió tüneteinek enyhítésére. Családterápia és szociális támogatásA játékfüggőség gyakran nem csupán az érintett személy problémája, hanem az egész családot érinti. A pszichológusok bevonhatják a családtagokat is a terápiába, hogy segítsenek megérteni a függőség okait és hatékony megoldásokat találjanak.
Több, mint 20 évet dolgoztam szociális munkánsként, majd családkonzulenséként gyerekekkel és szüleikkel, párokkal és családokkal a közszféra különböző területein (önkormányzat, iskola, szociális ellátás). Szociális munkásként végeztem a Károli Gáspár Református Egyetemen, majd családkonzulens/családterapeuta másoddiplomát szereztem a Wesley János Lelkészképző Főiskolán, és sikeres szakvizsgát tettem a Magyar Családterápiás Egyesületnél. Magánrendelésemen gyermekekkel és serdülőkkel dolgozom integratív szemléletben, mely során pszichodinamikus, kognitív viselkedésterápiás és játékterápiás eszközöket is használok. Egyetemi tanulmányaim mellett a Hogy Vagy Egyesület önkénteseként szereztem szakmai tapasztalatot. Tanulmányaim alatt az ELTE Életvezetési Tanácsadójában dolgoztam hallgatókkal, később pedig a váci Szociális Szolgáltatások Házában az egyéni esetek mellett csoportos foglalkozásokat is tartottam a Lelki Egészségnapon, valamint a Baba-mama klubon.
(3) Nem vonatkozik a szakvizsga megszerzésére vonatkozó kötelezettség arra a pedagógiai szakszolgálati intézményben foglalkoztatott pedagógusra, aki pedagógiai szakszolgálati feladatot ellátó munkakörben a rendelet hatályba lépéséig legalább öt év szakmai gyakorlattal rendelkezik, és 2013. Január 1-től számított ötödik év végéig eléri a rá vonatkozó öregségi nyugdíjkorhatárt. Kerületi, Murmo Szakpszichológiai és Művészetterápiás Központ pár-és családterápiás munkájában. Kerületi integráló óvodában, majd 2020-tól főállásban dolgozom jelenleg is a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat II. Itt elsősorban gyermekekkel foglalkozom egyéni és csoportos ellátás formájában rendszeres szülőkonzultációkkal kiegészítve. Emellett szakértői vizsgálatok végzésében, illetve pár-és családterápiák vezetésében is részt veszek.
Ezt követően az Eötvös Loránd Tudományegyetem pszichológia mesterszakán folytattam tanulmányaimat, ahol 2016-ban okleveles pszichológusként végeztem. 2024-ben fejeztem be az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanácsadó szakpszichológus szakirányú továbbképzést családi és párkapcsolati tanácsadás specializáción. A gyermekekkel való munkám legfontosabb eszköze a szabad játék, melyen keresztül kapcsolódni, és minél mélyebben megérteni igyekszem őket.
Egyéni tanácsadás keretében pszichológiai konzultációt, krízisintervenciót és életvezetési tanácsadást folytatok. A tanácsadási folyamat során célom, hogy támogassam a hozzám fordulókat problémáik feltárásában és feldolgozásában, új alternatívák és megoldási módok keresésében, illetve a személyben és a környezetében rejlő erőforrások felhasználásában. Főállásban Dunakeszin a Humán Szolgáltató Központban dolgozom, ahol pár-és családterápiás tevékenységet folytatok. Párkapcsolati edukációs (HMT) csoportfoglalkozást is biztosítok az érdeklődő párok számára. A pszichés támogatás bármilyen formájában a legfontosabbnak azt a fajta kapcsolatot tartom szakember és kliens között, amely az elfogadásra, bizalomra, empátiára és őszinteségre épül. Mindezeknek köszönhetően válnak ezek a terápiás alkalmak egy olyan biztonságot nyújtó, megtartó erőforrássá, melynek talaján jól esik lerakni lelki terheinket.
A játékfüggők gyakran elszigetelődnek a valódi társas kapcsolatoktól, és csak az online közösségekben keresnek visszaigazolást. A játékfüggőség kialakulása összetett folyamat, amelyben több tényező is szerepet játszik. A probléma hátterében pszichológiai, biológiai és társadalmi okok egyaránt állhatnak. Ezek együttesen vezethetnek ahhoz, hogy valaki túlzott mértékben videojátékokhoz forduljon, és idővel kialakuljon nála a függőség. A videojátékok szórakoztatóak, fejlesztik a reflexeket és a stratégiai gondolkodást, de túlzott használatuk játékfüggőséghez vezethet.
(6) Ha a (5) bekezdés a) pontban meghatározott időpont lejártát követően kezdeményezik a gyermek, tanuló vizsgálatát, a rendelkezésre álló szabad vizsgálati napokra kell megtervezni a vizsgálatokat a beérkezés sorrendjében. § (1) Az Intézményben a gyermekekkel, tanulókkal való közvetlen foglalkozást – ha e rendelet másképp nem rendelkezik – szakvizsgázott pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak végzik. (3) Az iskola- és óvodapszichológus koordinátor kapcsolatot tart a miniszter által az országos szakmai irányítási feladatok ellátásában való közreműködésbe bevont Országos Iskolapszichológiai Módszertani Bázissal. (7) A logopédiai ellátás egyéni foglalkozás, illetve legfeljebb hat gyermekből, tanulóból álló csoportfoglalkozás keretében szervezhető meg.
Csoportos önismereti módszerként gyermek, serdülő és felnőtt pszichodráma csoportokat indítunk kollégáimmal, a Magyar Pszichodráma Egyesület keretén belül. Cél, hogy a személy jobban érezze magát a bőrében, hatékonyabban tudjon megküzdeni a problémáival, hétköznapi helyzetek kihívásaival. Továbbá, hogy bővüljön a kliens személyes problémamegoldó eszköztára, érzelemszabályozó készségei, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a jövőben felmerülő helyzeteket is eredményesebben kezelje. A Pszichokikötőben serdülő és felnőtt korosztállyal, párokkal és családokkal foglalkozom. 2016-ban lettem pszichodráma asszisztens, dramatikus elemeket pl. monodráma az egyéni ülések alatt is szívesen https://bolyhoska.hu/ használok, mert úgy látom nagy hozzáadott értéke lehet bizonyos helyzetekben.
(6) A szakértői bizottságként eljáró Gyakorló Szakszolgálat komplex pszichológiai, pedagógiai-gyógypedagógiai, orvosi vizsgálat alapján készíti el szakértői véleményét. (2) Ha e rendelet másképp nem rendelkezik, a szakértői bizottság szakértői véleményét a végrehajthatásának megkezdését követő első nevelési év, tanév során hivatalból felül kell vizsgálni. Az első hivatalból történő felülvizsgálatában nem vehet részt az, aki a szakértői vélemény megalkotásában közreműködött. A közös munka során célom, hogy a szülőket, gyerekeket és családokat támogassam készségeik kibontakoztatásában, saját megoldásaik kidolgozásában.
A pszichológus előzetes telefonos vagy személyes egyeztetés során beszéli meg az első online találkozás módját, formáját, pontos időpontját a klienssel, illetve a konzultációs díj előre való átutalásának módját. Az online formában történő pszichológiai segítségnyújtás mára már széles körben elterjedt, hatékony megoldás a segítő munkát folytató szakemberek körében. A felvételi beszélgetéseket jelenléti formában vagy online módon (pl. Zoomon) fogjuk lebonyolítani.
A túlzott játékidő negatív hatással lehet a mentális és fizikai egészségre, a társas kapcsolatokra és az iskolai vagy munkahelyi teljesítményre. Ötéves kor alatt a gyermekek fejlesztő foglalkozása az e célra kialakított és kizárólag a szakszolgálatot ellátó intézmény által használt helyiségben történhet. Ha az eszközöket, felszereléseket létszám figyelembevételével kell beszerezni, az adott eszközből, felszerelésből annyi szükséges, hogy minden egyidejűleg jelen lévő gyermek, tanuló, munkát végző felnőtt igényét egyidejűleg teljesíteni lehessen. Amennyiben az eszközöket, felszereléseket létszám szerint kell beszerezni, az adott eszközből, felszerelésből a tényleges, érdekelt létszámnak megfelelően kell az előírt mennyiséget beszerezni. Az egyéb zavarok vizsgálati tartalma egyedi tervezést igényel, klinikai szakpszichológusi, pszichiátriai vélemények figyelembevételével.
Képzett szakembereink pszichológiai segítséget nyújtanak felnőtteknek, serdülőknek és gyermekeknek – Óbudán vagy online. A professzionális segítő kapcsolatoknak több formája is van, ilyen például a pszichoterápia és ilyen a pszichológiai tanácsadás is. A professzionális segítés azt jelenti, hogy szakmai alapokon nyugszik, elméleti kereteknek megfelelően, szakmai protokolokat követ. A pszichológiai tanácsadás van amikor valóban tanácsadást jelent, de a leggyakrabban nem konkrét tanácsadás történik, hanem egy olyan professzionális beszélgetés, amely segít a személy problémáit megoldani. A pszichológiai tanácsadás sokkal inkább egy közös pszichológiai munka, és nem pedig konkrét tanácsok adása. A pszichológiai tanácsadás a pszichológiai segítségnyújtásnak egy típusa, melynek célja, hogy támogatást nyújtson azoknak az alapvetően mentálisan egészséges személyeknek, akik tartós vagy aktuálsi nehézségekkel küzdenek.